Váncsa István: Már pakolnak
Mindent a maga idejében.
Izgalmasabb ennél az a helyzetkép, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár osztott meg az Index olvasóival, abban van ihlet, képzelőerő, sőt dramaturgiai érzék, alkotója két teljes újságoldalnyi terjedelmű expozéban fejti ki, mennyire jó minekünk, akik a magyar egészségügy babusgató gondoskodását vehetjük igénybe oly esetekben, amikor kettőt tüsszentettünk és utána rögtön orvosi beavatkozásra tartunk igényt, kórházi ágyra, sőt talán vastüdőre is.
Műfenyő-girlandra mindenképpen, ismereteim szerint Mária országában a műfenyő-girland a gyógyulás elmaradhatatlan velejárója, hossza csaknem három méter, extra dús, háromszáz ága van, ára ehhez képest semmiség, kilencezernél is kevesebb, igazából lopás megvenni. Ha viszont ennyit se tudunk belefeccölni, keresgéljünk a neten, ott olyan girlandokat láthatunk jóval olcsóbban, hogy attól menten sírva fakadunk.
Arról már nem is szólva, hogy műfenyő-girland nélkül győzelem és annak méltó megünneplése el se gondolható, kormányzó urunk pedig jó előre megmondta, hogy „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, ismernek engem, nem vagyok ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve!” Joggal kérdezhetjük tehát, hogy volt-e Kötcsén és környékén az érintett napokban műfenyő-girland, ha volt, akkor milyen hosszú volt, tíz méter, húsz, esetleg egy bécsi mérföld, vagy annál is több, ez sajnos nem tudható.
Nyájas olvasóm a „fenyőgirland” szóval ebben a szövegben már harmadjára találkozik, ideje tehát megmagyaráznom, miért. Tavaly karácsony előtt arról volt szó, hogy Orbán Viktor meglátogat egy gyermekotthont, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság egyik munkatársa pedig előzetesen odament körülnézni és azt látta, hogy az épület be van ázva. Okos ember volt, hozatott egy műanyag fenyőgirlandot, azt felrakatta a lehullott vakolat helyére, evvel a probléma a nálunk szokásos eljárásrend szerint kielégítő megoldást nyert, a gyermekvédelem pedig azóta is a maga bevett módján működik tovább.
Deák Dániel: Előremenekül az Európai Unió?
Az elavult intézményi struktúra az Unió működését fenyegeti. Az 1957-es Római Szerződés megalkotói szeme előtt még az ENSZ jogi kategóriarendszere sejlett fel. Eszerint a tagállamok szigorúan szuverének és egymáshoz képest egyenlők. Ebből adódik az egy állam, egy szavazat elve. Egy sokkal fejlettebb együttműködési rendszerben, mint amilyen az Európai Unió, egy ilyen egyszerű jogi felépítés már idejét haladott. A keleti bővítés után új helyzet állt elő a tagállamok jóval nagyobb száma, valamint a tagállamok, illetve a mag- és perifériaállamok közötti jelentős különbségek miatt. Ennek következtében beépített kockázat került az Unió intézményrendszerébe, és kritikus helyzetben a tagállamok között kialkudott erőegyensúly könnyen megbillenhet.
Különösen a vétójog jelent megkerülhetetlennek látszó akadályt, hiszen az alapszerződések módosítására nem lehet a közeljövőben számítani, a geopolitikai veszélyek pedig hic et nunc fenyegetnek. Bár a 2007-es lisszaboni szerződés óta a főszabály a döntéshozatalban az egyszerű többség, a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben kivételesen egyhangúan kell döntésre jutni a Tanácsban. Továbbá az uniós kül- és biztonságpolitika máig nem vezetett el az önálló uniós haderő felállításáig. A legfontosabb hosszú távú célok meghatározásával kapcsolatos nézeteltérések gyengítik a független uniós intézmények állítását, hogy ti. egyedülállóan jó helyzetben vannak azok megvalósításához. Az elkötelezettségek gyakorlati hitelessége is esetenként csorbát szenvedhet. Sokan vitatják pl. azt, hogy a Bizottság elnöke hatáskörét túllépi, amikor vitatható kötelezettségeket vállal el az Unió nevében. Ez történt a COVID-válság idején, de legutóbb a vámpolitikai egyezségkötés kapcsán is.
Mivel a szakértelem úgymond felülről kerül érvényesítésre, lényegi kompromisszumok nélküli bizonyossággal, azok, akik alulról találkoznak vele, hajlamosak a döntéseket kétségessé tenni. Az ilyen problémák még nagyobbak olyan határon átnyúló helyzetekben, amikor a társadalmi-gazdasági, nyelvi és kulturális különbségek miatt a szakértelmet kétségbe vonó tagállami szereplők könnyebben ábrázolhatják a döntéshozókat idegenként. Ilyenkor a szkeptikusok az egyes tagállamokban hangoztathatják, hogy az ún. brüsszeli bürokrácia nem mi vagyunk.
Odze György: Nagy buli Tiencsinben
A kínai politika vezetés úgy képzelte, hogy augusztus végén a Pekinghez közel fekvő tizennégymilliós város, Tiencsin kerül a világ figyelmének középpontjába, és amit a kínaiak elképzelnek, az sokszor úgy is történik. Itt tartotta szokásos éves csúcstalálkozóját a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), ami a világ legnagyobb regionális szövetsége, Eurázsia területének hatvan százalékát, a népességének pedig negyven százalékát adja. A találkozó, mondják az elemzők, hatalmas sikert hozott. Valóban így van. Kínának. Mindenki Hszi Csin-ping örökös elnököt dicséri, ő pedig bólogat, hogy bizony, megérdemli.
De történtek ott más dolgok is. Ami számunkra vérfagyasztó volt, az Robert Fico elvtárs találkozója Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin elvtárssal, ahol Fico elvtárs a szlovák nép képviseletében mélyen behelyezte magát Putyin elvtárs fenekébe. Elmaradt a magyar-orosz csúcstalálkozó (Orbán hintája most nagyon kilengett volna), ám ügyeletes Putyin-hívőként Fico jelen volt és meg is hallgatta az orosz elnököt arról, hogy Moszkva soha nem ellenezte Ukrajna EU-tagságát, de a NATO-tagságot elfogadhatatlannak tartja. „Minden épeszű ember megérti, hogy Moszkvának nem volt, nincs és nem is lesz szándékában senkit megtámadni” – ezt is mondta, Fico meg ezt is végighallgatta, sőt, megígérte, hogy Szlovákia mindenképpen vétózni fog az orosz energiaellátás 2028-as teljes leállításának uniós terve ellen. És még egy utolsó nagy nyalás: „Olyanok vagyunk az Európai Unióban, mint egy béka a kút alján.”
Beírtak neki egy piros pontot a Kremlben.
Azért érdemes visszakanyarodni Tiencsinbe. Hogy megértsük, hogyan is jutott Kína idáig.
Kovács Zoltán: A nagy stratéga
Az oroszok mellé álltunk, gyakorlatilag feledve az uniós értékeket és az erre épülő belépési és tagsági szerződésünket. Kitört a háború. Orbán kedves barátja, Vlagyimir Putyin indította, elpusztult már vagy százezer ember, de lassan három év elteltével a magyar kormányfő még azt sem nagyon merte kimondani, hogy ami zajlik, az háború. Tavaly októberben Pekingben Orbántól annyira futotta, hogy „a különleges műveletek miatt a kapcsolataink sok kárt szenvedtek”, magyarul is hallhatóan kerülve a háború szót. Ettől függetlenül, Szijjártó még kérhette az oroszokat, hogy ezt a háborút hagyják abba, „mert ez nekünk rossz.” Nem tudom, van-e olyan háború, ami nekünk jó, Oroszország a háborút már annak kitörése előtt elveszítette. Mint Buda Péter írja a hvg.hu-n, „Oroszország egy felszínes hipotézissel a kezében, anélkül kezdett ebbe a háborúba, hogy a győzelem előfeltételei – a kézzelfogható gazdasági, katonai és politikai erőviszonyok – terén tényleges előnyre tett volna szert azzal a Nyugattal szemben, amely az Ukrajnával szembeni támadásban, teljesen jogosan, valójában a nyugati vezetésű világrenddel szembeni támadást láthatja.”
Ehhez nyújtott segítő kezet Orbán. Bárhogy végződik is az, ami ma Ukrajnában zajlik, pontosan tudjuk a keserves valóságot: ha Oroszország megnyerné is a háborút, megint a rossz oldalra keveredtünk.
The post A fenyőgirland hasznáról first appeared on 24.hu.
24.hu