A mind erősebb és nyíltabb szovjet „akarat”, valamint a növekvő belső ellentábor nyomására Kádár 1974-ben leváltotta reformpárti politikusait, az új gazdasági mechanizmus hivatalosan is megbukott. Csakhogy ezek után valójában nem tett semmit a visszazárás érdekében, maradt a káosz és a különalkukra, mutyikra építő, átláthatatlan viszonyrendszer a magyar gazdaságban. Az egységes szabályozás alól kibújó vállalatok veszteségét az állam fedezte, rendkívüli terhet róva ezzel a költségvetésre.
A ’70-es évek világgazdasági kataklizmáit, pontosabban azok hazánkra gyakorolt hatásait a magyar politikai vezetés figyelmen kívül hagyta, Kádár János zsigerileg irtózott az inflációtól, az áremelésektől. Idővel már a külföldi hiteleket is újabb hitelekből fedezték, a regnáló hatalom érdekeinek kiszolgálása gyakorlatilag két vállra fektette a magyar gazdaságot.
Erről szólt az előző rész sorozatunkból, amelyben történészekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, pletykák felgöngyölítésére is. A folytatásban Dr. Krahulcsán Zsolt történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársa segítségével kissé visszakanyarodunk az időben: az 1970-es évek elejének politikai eseményeit nézzük át tüzetesebben, amikor
Moszkvának Kádár kellett kádárizáció nélkül
Amikor 1968 nyarára kenyértörésig jutott Csehszlovákia és a Szovjetunió kapcsolata, és a Varsói Szerződés egyesített csapatai katonai erővel törték le a prágai tavaszt, Moszkvában a magyar reformok is újra napirendre kerültek. Az új gazdasági mechanizmust amúgy is nehéz volt lenyomni a szovjetek torkán, sokan már akkor is kapitalista elhajlásként értékelték, a csehszlovákiai események azonban felkorbácsolták Moszkva félelmeit, miszerint a helyzet könnyen radikalizálódhat.
Tűpontos forrásadatok híján nem kezelhetjük történelmi tényként, de a szovjet diplomata, történész Valerij Muszatov, akkoriban az SZKP KB tagja visszaemlékezése alapján úgy tudjuk: ’68 végén felmerült köreikben Kádár menesztésének gondolata.
A magyarországi reformfolyamat fékezése céljából végső lépésként Komócsin Zoltánt szemelték ki Kádár helyére, mellé pedig Gáspár Sándor SZOT-főtitkárt és Biszku Bélát tervezték felépíteni
– mondja a 24.hu-nak Krahulcsán Zsolt.
Varga Jennifer / 24.hu Krahulcsán Zsolt
A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) vezetője, Leonyid Brezsnyev a KGB főparancsnokát (az ’56-os forradalom leverésének egyik kulcsfiguráját), Jurij Andropovot bízta meg, hogy próbálja Kádárt jobb belátásra, a reformok felhagyására bírni. Több ilyen beszélgetés is lezajlott, a történészi konszenzus szerint végül a Kreml döntött úgy, hogy maradhat a pozíciójában, de lépnie kell, magyarán a reformokat le kell állítania. A történész szavai szerint „Brezsnyev és az SZKP meg akarta tartani Kádárt, de kádárizáció, azaz reformok nélkül.”
Ő azonban nem akarta felszámolni az új gazdasági mechanizmust, miközben Moszkva akaratával sem mehetett szembe, ezért tárgyalásokkal, egyeztetésekkel ügyesen húzta az időt, a tőle megszokott módon továbbra is lavírozott. Nem segített rajta az 1970-es lengyelországi sztrájkhullám, illetve munkásfelkelés és vérfürdő, amely még tovább növelte a szovjetek „éberségét”, igyekeztek közös úton tartani vagy inkább arra kényszeríteni a szocialista tábort.
Kádár, Brezsnyev és Trianon
A magyar első titkár nem alkudozhatott a végtelenségig, Brezsnyev türelme 1972-re teljesen elfogyott: az év januárjában a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén jelezte Kádárnak, hogy szeretne vele személyesen, négyszemközt beszélgetni. A Szovjetunió első emberének szájából ez nyilván nyílt parancsnak számított, februárban Kádár János már a szovjet elit számára fenntartott zavidovói vadászkastélyban állt Brezsnyev előtt. Képletesen a szőnyeg szélén.
Az SZKP főtitkára hosszasan beszélt, mondandójának lényege pedig a kritika volt: hazánkban sérült az állami tulajdon dominanciája, a szocialista berendezkedés alapja, és ebben a szovjet vezetés már a kapitalizmus rémének feltámadását vélte látni. Felhozta az itthon is megfogalmazott vádat, amely szerint az agrárium sikerei révén a „parasztok” elkezdtek gyarapodni, miközben széles rétegek, elsősorban a munkásság vegetál vagy rosszabbul él.
Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye Brezsnyev és Kádár gyárlátogatáson 1972-ben.
Kádár erre megpróbálta világosan felvázolni Magyarország helyzetét. Nem ejtette ki a Trianon szót, de egyértelműen utalt rá, Huszár Tibor a Kádár című könyvében a későbbi, a Politikai Bizottság előtt tett beszámolóját idézi:
„Elmondtam Brezsnyevnek, hogy ezer év alatt kialakult egy gazdasági struktúra, s képzelje el, ezt úgy megfaragták, hogy a harmada maradt meg. Egyébként ez őt nagyon meglepte, mert soha nem is gondolt rá. Aztán beszéltem arról, hogy Magyarország nyersanyag-, energiahordozókban szegény, de van egy kapacitása tudományos munkaerőben, sőt szakmunkás erőben; ez is összefügg a történelmi viszonyokkal. (…) Az európai biztonságról van egy elgondolás, amit mi teljes szívvel támogatunk – a határok sérthetetlenségét stb., de azért mondjuk csehszlovák fülnek, magyar fülnek bizonyos dolgok nem ugyanazt jelentik; mi mégis csináljuk. (…) Azért említettem meg ezeket, hogy a szovjetek jobban megérthessenek bennünket.”
Önmagában szokatlannak számított nemzeti múltról és nemzeti kisebbségekről beszélni ilyen „fórumon”, a szovjet főtitkár előtt. A találkozó azzal ért véget, hogy, miután mindenki elmondta a magáét, Brezsnyev szilárdságot kért ideológiai fronton, Kádár pedig megígérte, kész levonni a következtetéseket – nem szállt vitába, elfogadta a helyzetet, csupán próbálta elmagyarázni, mi miért történik.
A nyugdíjba vonulási csel
A következő hónapokban a két vezető többször egyeztetett telefonon, Brezsnyev mindannyiszor támogatásáról biztosította Kádárt, májusban elmondta, hogy a legmagasabb szovjet kitüntetésre, Lenin-rendre fogja javasolni. Talán e stabil bástyát a háta mögött tudva fogott hozzá hatalma itthoni bebetonozásához. Sorozatunk egy korábbi részében említettük, hogy 60. születésnapjához (1972. május 26.) közeledvén, május 10-én levelet írt a Politikai Bizottságnak (PB), amelyben a nyugdíjazását kérte. Nem gondolta komolyan, valójában azt akarta kideríteni, kik támogatják és kik nem a párt és állami vezetők legfelsőbb köréből – a látszategység felszíne alatt ugyanis bőven akadtak törésvonalak, érdekellentétek a PB-n belül.
Népszabadság / Arcanum Újságok
Rögvest bizottság alakult, amely állásfoglalásban rögzítette, a párt érdekében szükséges, hogy Kádár elvtárs jelenlegi tisztségét továbbra is betöltse. Kádár elvtárs azonban az MSZMP nyilvánossága – vagyis a tucatnyi tagot számláló PB-nél nagyságrendileg népesebb KB – elé akarta vinni a kérdést, míg a PB-tagok tartottak ettől. Közben lezajlottak a születésnapi ünnepségek, a parlamenti díszvacsorán a szocialista társadalom színe-java tiszteletét tette, a sajtó a szovjet pártvezetés jókívánságaitól volt hangos.
Ezt követte az a bizonyos KB-ülés, ilyen színjáték után pedig fel sem merült, hogy ne erősítenék meg első titkári pozíciójában. Kádár ekkor még tovább ment
– mondja a történész. Brezsnyevvel és a Központi Bizottság ünnepi hurráoptimizmusával a háta mögött elérte, hogy távozása soha többé ne kerüljön napirendre. Huszár idézi az említett ülésen elmondott szavait: „Nagy nyomatékkal kérném és ajánlanám, hogy a mai tárgyalás és határozathozatal után, a kérdést, mint olyant, le kell venni a napirendről. És higgyék el az elvtársak, ami személy szerint engem illet, én képes vagyok rá: leveszem a napirendről, kidobom a fejemből és nem foglalkozom vele. (…) A szó szoros értelmében vegyük le a kérdést a napirendről. És aztán ne töprengjünk rajta, ne tűnődjünk holnap meg holnapután; van nekünk éppen elég dolgunk, testületként is, egyénileg is.”
A szocialista országok vezetői előtt mindezt titokban tartották, csupán Brezsnyevet értesítették, aki gratulált, és az ügy ezzel le is zárult. Kádár utódlása 1988-ig egyetlen alkalommal sem merült fel.
Kádár beszólt Brezsnyevnek?
Semmiképpen nem nevezhetjük szakkifejezésnek, de Kádár nagy játékos volt. Mivel esze ágában sem volt a reformokat leállítani, ezért – mondjuk úgy – a felelősséget áthárítva az 1972. november 14–15. között ülésező Központi Bizottsággal mondatta ki: a reform folytatható.
Brezsnyev természetesen ezt úgy értelmezte, hogy Kádár nem tartotta be az ígéretét, nem történtek személycserék, és nem állította le a reformfolyamatot. Nem is késlekedett a válasszal
– emeli ki Krahulcsán Zsolt.
November 26-án az esti órákban távirat érkezett Moszkvából: másnap Brezsnyev elvtárs a tököli katonai reptérre érkezik, ott várja Kádár elvtársat. Példátlan eset, szokatlan és meglepő eljárás volt még a kommunista világban is, a magyar szuverenitás durva megsértése. A feldühödött szovjet pártfőtitkár váratlan látogatása nem sok jóval kecsegtetett Kádár számára.
A találkozó biztosan megtörtént, ám, hogy pontosan mi hangzott el, főleg Kádár szájából, az már igencsak kérdéses. Brezsnyev tehát nekiesett, a reformok leállítását és az ehhez szükséges személycseréket kérte rajta számon, és itt jön az ellenőrizhetetlen rész, miszerint egy listát nyújtott át a leváltandó politikusok nevével. A közismert és közszájon forgó történet szerint Kádár elolvasta, és mindössze ennyit mondott:
Egy név hiányzik még a listáról, az enyém.
A történet több kiadványban, könyvben megjelent, valóságtartalmát azonban nem tudjuk objektív forrásokkal alátámasztani. Túl epikusnak tűnik, lakonikus, higgadt, mondhatni pimaszul hősies válasz. Nem illik a helyzethez, sem Kádárhoz, arra viszont nagyon is alkalmas, hogy legendát építsen. A történész szerint tehát Kádár „beszólása” inkább a későbbi mítoszteremtés, mint a valóság része.
Akárhogy is történt, a szovjet főtitkár váratlan, személyes látogatását egyfajta utolsó felszólításként kellett értelmezni. Igaz, csaknem másfél évig húzta még az időt, míg végül egy 1974. márciusi KB-ülésen minimális előkészítés után egyetlen menetben leváltotta gyakorlatilag az egész reformer csapatot.
Innen folytatjuk, többek közt az állami vezetőket érintő furcsa halálesetekkel – Péter György, a KSH elnöke például úgy követett el „öngyilkosságot”, hogy kétszer szíven szúrta magát.
Kádár Jánosról szóló sorozatunk eddigi részei:
Kádár Jánost egyszer karácsonytól vízkeresztig verte az anyja
Tömegverekedéssel indult Kádár mozgalmi élete
Kádár ment neki legkeményebben a rendőröknek
Így lett Csermanek Jánosból Kádár János
Őrült mázlija volt Kádár Jánosnak
Akasztást szervezett Kádár az Oktogonon, de rosszul sült el
Kádár tettestárssá vált Rákosi bűneiben
Kádár elődjét kivégezték, utódja pedig kiirtotta a családját, majd öngyilkos lett
Ezért ítélték életfogytiglanra Kádár Jánost
Így szabadult Kádár az életfogytiglanból
Rákosi egy hangfelvétellel zsarolhatta Kádárt
Kádárt meglepetésként érte a forradalom
Kádár ’56-ban kezdte el tisztelni a magyar zászlót
Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
Kádár vitába szállt a KGB rettegett vezérével
Kádár ledarálta a magyar társadalom ellenállását
Kádár kiütéses győzelmet aratott a magyar értelmiség felett
Kádári vezetés: „Ha ütni kell, ne simogass!”
Kádár visszatért Rákosi módszereihez
Ezért végeztette ki Kádár Nagy Imrét
Kádár számolta, hány embert akasztanak fel ’56-ért
Férjes asszony volt Kádár János szeretője
Így jött össze Kádár János a feleségével
„Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra” – korholta Kádárt a felesége
Így készült Kádár az atomháborúra
Kádárból kibújt a proli politikus
Katonai puccs készült Kádár ellen?
Kádár szokatlanul bátor volt Brezsnyevvel szemben
Ezért lett öngyilkos Kádár közeli munkatársa
Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
Kádárék Csehszlovákia lerohanásával védték a magyar reformokat?
Ezért adósította el Kádár Magyarországot
Az illusztrációként felhasznált archív újságcikket az Arcanum Újságok biztosította.
The post Kádár Trianonra hivatkozott Brezsnyevnek first appeared on 24.hu.
24.hu