Nem véletlenül zárták be 62 éve az Alcatrazt, amit Trump most újranyitna

Ahogy arról már mi is írtunk, Donald Trump arra utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten. Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államokat „túl sokáig sanyargatták a gonosz, erőszakos és visszaeső bűnözők, a társadalom söpredéke, akik soha nem fognak mást tenni, mint nyomorúságot és szenvedést okozni”.

Trump szerint az Alcatraz-szigeten lévő börtön a törvény, a rend és az igazságosság szimbólumaként fog szolgálni, ahol az USA legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőit tartanák fogva. „Amikor komolyabb nemzet voltunk, a múltban nem haboztunk bezárni a legveszélyesebb bűnözőket, és távol tartani őket bárkitől, akinek árthattak. Így kell lennie” – indokolta az újranyitást.

Közölte, hogy nem tűrik tovább a sorozatos bűnelkövetőket, akik „mocskot, vérontást és káoszt terjesztenek az utcákon”, ezért utasította a szövetségi büntetésvégrehajtást, az igazságügyi minisztériumot, a Szövetségi Nyomozó Irodát és a belbiztonsági minisztériumot, hogy építsék újjá és jelentősen bővítsék ki, majd nyissák meg az Alcatrazt. Ahogy írta: „Nem leszünk többé bűnözők, gengszterek és bírák túszai, akik félnek elvégezni a munkájukat, és nem engedik, hogy eltávolítsuk az országba illegálisan érkezett bűnözőket”.

Annak, hogy Trump újranyitná az Egyesült Államok legikonikusabb börtönét, kétségkívül komoly üzenet- és szimbólumértéke van – még azzal együtt is, hogy az elnök állítólag úgy jutott erre a döntésre, hogy előző este megnézte Clint Eastwood 1979-es klasszikus filmje, a Szökés Alcatrazbólt.

De miért is érdekes ez a Sziklának is becézett börtönsziget? Valóban rászolgált a hírnevére?

Az Alcatraz-sziget eredeti spanyol neve La Isla de los Alcatraces, vagyis a pelikánok szigete: egy spanyol felfedező, a San Francisco-öböl meghódítója, Juan Manuel de Ayala  keresztelt el így 1775-ben (vélhetően azért, mert sok pelikánt látott rajta). A mexikói-amerikai háború 1848-as befejezését követően Kalifornia az Egyesült Államok tulajdonába került, és az 1850-es években a szigetből katonai erődítményt csináltak, és az itt épült citadella falairól több mint 100 ágyú meredt a San Francisco-öbölre; ez a kalifornia aranyláz, majd a polgárháború alatt is rendkívül hasznosnak bizonyult.

1867-ben már építettek ide téglából egy kisebb börtönépületet (korábban a rabokat az őrház pincéjében tartották fogva), majd 1868-ban Alcatrazt hivatalosan is katonai börtönné nyilvánították. A foglyokat 1909 és 1911 között egy új fegyház építésére fogták: ebből nőtt ki később – miután a hadsereg 1933-ban átruházta a sziget tulajdonjogát az Igazságügyi Minisztériumra – a legendás börtön, ahol olyan hírhedt bűnözők raboskodtak, mint Al Capone vagy George „Machine Gun” Kelly.

Az Alcatraz alapvetően szigorú börtön volt, de korántsem annyira, ahogy az a köztudatban él. A rabok gyakran saját cellát kaptak, sőt, néhányan kifejezetten kérték, hogy ide helyezzék őket, mert sokkal ritkább volt az erőszak, mint az ország más börtöneiben. A foglyoknak a négy alapvető dolgon – élelem, szállás, ruházat és orvosi ellátás – kívül kevés mozgástér vagy kiváltság járt, leszámítva, hogy az erre kialakított speciális pályán softballozhattak (ami majdnem ugyanaz, mint a baseball, csak némileg módosított szabályokkal).

Illetve egyetlen luxus mégis akadt: a forró zuhany. A rabok ugyanis itt – egyedülálló módon – meleg vízben fürödhettek, bár ez nem az amerikai büntetésvégrehajtás jó szívét dicsérte. Úgy vélték, ha a fogvatartottak hozzászoknak a meleg vízhez, bizonyosan megfagynak, ha valaha is az óceánban úszva kísérelnének megszökni. 

Mondjuk az Alcatrazból eleve szinte lehetetlen volt megszökni. A leghíresebb eset talán az volt, amikor Frank Morris, John Anglin és Clarence Anglin 1962-ben egy esőkabátból készült tutaj segítségével próbáltak meg meglépni a börtönszigetről; hogy sikerült-e, az máig nem derült ki (és vélhetően már nem is fog), de az esélyek ellenük szóltak. Abból a 36 emberből, akik a 29 év alatt (1934 és 1963 között) szökést kíséreltek meg, 23-at elfogtak, hatot megöltek az őrök, ketten pedig megfulladtak. A maradék öt – köztük Morris és az Anglin testvérek – eljutott a vízig, és eltűnt.

Az Alcatrazban az élet nem csak a rabok számára volt elszigetelt. Az őrök és más börtönalkalmazottak is a szigeten éltek, különálló lakásokban, amelyek egykor polgárháborús laktanyák voltak. Gyerekeik az öbölben horgásztak, vagy a biliárd- és bowlingtermekben múlatták az időt. A családok gyakran tettek hétvégi hajókirándulásokat a közeli Marinba, hogy élelmiszert és más alapvető dolgokat vásároljanak. A rabokkal természetesen tilos volt bárminemű kapcsolatot teremteniük.

Az Alcatrazt nem emberi jogi problémák miatt zárták be (vagyis nem azért, mert túl kemény és kegyetlen volt) 1963-ban, hanem azért, ami a legfőbb jellegzetességét adta: vagyis, hogy egy apró szigeten épült. A sós víz folyamatosan erodálta az épületet, így a fenntartási költségek megfizethetetlenül magasak lettek. Egy rab ellátása napi szinten 13 dollárba került, míg az amerikai börtönrendszerben az átlag 5 dollár volt. Ráadásul nagyon kevesen fértek el itt: maximum 336-an, szemben egy modern börtön akár több ezres befogadóképességével. Emellett heti egymillió gallonnyi friss vizet kellett behozni hajóval.

Az Alcatraz-szigetet 1972-ben nemzeti parkká nyilvánítottak, és azóta turistalátványosságként, illetve múzeumként üzemel; évente körülbelül 1,5 millió ember látogat ide, hogy egyebek mellet Al Capone volt cellájában gyönyörködjön. 

Vagy éppen a helyi állatvilágban, egészen pontosan a madarakban: kilenc különböző madárfaj összesen kb. 5000 példánya telepedett meg a szigeten (főleg persze sirályok). Ami egyébként stílszerű, hisz a börtön egyik leghíresebb lakója, Robert Stroud, a Madárember – egyébként hidegvérű gyilkos és strici –  börtönbe kerülése után ornitológiával kezdett foglalkozni.

The post Nem véletlenül zárták be 62 éve az Alcatrazt, amit Trump most újranyitna first appeared on nlc.

​nlc