A kereszténység korai éveiben, az Újszövetség keletkezése után több vallásos szöveg is terjedt a közösségben: e könyvek és levelek közül többet Jézus Krisztus valamelyik apostolának tulajdonítottak (például Máténak, Pálnak vagy Jánosnak), másokat meg olyan evangélistáknak, akik közelről ismerték valamelyik apostolt (például Lukács vagy Márk).
Azonban sok más könyv is keringett akkoriban, amelyeknek mind a tartalma, mind a szerzősége kétes volt. Ezeket a szövegeket pszeudoepigrafáknak (vagy apokrif iratoknak, netán deuterokanonikus könyveknek) szokás nevezni, és a legfőbb keresztény felekezetek nem tekintik őket a Szentírás részének. Ettől függetlenül – vagy épp ezért – nagyon is érdemesek a figyelemre.
A pszeudoepigrafák legismertebb darabjai közé tartozik például a Tamás evangéliuma, valamint János titkos könyve (vagy más néven: János apokrifje). Ezeket (és még sok más könyvet) 1945-ben fedeztek fel az észak-egyiptomi Nag Hammadi város közelében, a szövegek gyűjteményét pedig, amelyet ma Nag Hammádi-i könyvtárként ismerünk, a Kairóban található Kopt Múzeumban őrzik. Addig a pontig sok hasonló könyvnek a létezéséről csak onnan lehetett tudni, hogy az egyházi írók viszonylagos rendszerességgel támadták ezeket lángszavú írásaikban – maguk a szövegek legfeljebb csak erősen töredékes formában léteztek. De a fentieken kívül is ismerünk még számos – mondjuk így – a Bibliából száműzött írás is újra felbukkant azóta Énok könyvétől Mózes apokalipszisén át a Jubileumok könyvéig.
Alexandre Cabanel: Bukott angyal (forrás: Wikimedia)
Tamás evangéliuma
Tamás evangéliuma kétségkívül a legjelentősebb könyv, amelyet a Nag Hammádi-i könyvtárban találtak. A hatvan évvel korábban felfedezett Péter evangéliumával ellentétben ez a könyv teljes egészében fennmaradt. Egyáltalán nincs benne elbeszélés, nincs benne semmi olyan történet, ami Jézus cselekedeteiről szólna, nincsenek benne utalások a halálára és a feltámadására. Tamás evangéliuma gyakorlatilag Jézus 114 darab mondásának gyűjteménye.
A mondások nincsenek felismerhető sorrendbe rendezve, nem állnak semmiféle kontextusban sem, kivéve néhány olyan esetet, amikor Jézus a tanítványai közvetlen kérdéseire válaszol. A legtöbb bölcsesség egyszerűen a „Jézus mondta” szavakkal kezdődik. Műfaját tekintve a könyv kevésbé hasonlít az újszövetségi evangéliumokra, inkább a héber Biblia Példabeszédek könyvére emlékeztet.
János titkos könyve
Hasonlóan érdekes János titkos könyve, amely nem csak a gnosztikusok, hanem az egész korai kereszténység egésze számára is mérföldkőnek számító szöveg, hisz – legalábbis a szakértők szerint –
„ez volt az első keresztény írás, amely átfogó narratívát nyújtott meg Isten természetéről, a világ eredetéről és az emberi üdvösségről.”
Amint a neve is mutatja, a János titkos könyvét János evangéliumának kiegészítésének szánták, amely Krisztus tanításainak mélyebb spirituális összefüggéseit boncolgatja. Valamikor a Kr. u. 2. században íródhatott, feltehetően az egyiptomi Alexandriában, amely abban az időben a mediterrán világ egyik legvilágiasabb városa volt, és virágzó, intellektuálisan aktív keresztény közösséggel rendelkezett, amely mélyen be volta ágyazva a zsidó, görög és egyiptomi hagyományokba – ezekből egyébként a szöveg bőséggel merített.
Gustave Doré: Illusztráció Dante Paradicsomához
János titkos könyve szerint a világegyetem és az emberi lét eredetének ismerete elengedhetetlen a lelki üdvösséghez. Krisztus látomásban jelenik meg kétségbeesett apostolának, Jánosnak, és feltárja a kozmoszról és az üdvösségről szóló titkokat, hogy megvigasztalja őt, és a helyes útra vezesse. Először is, mondja Krisztus, csak Isten volt, az Egyetlen, akit titokzatos, sőt szándékosan ellentmondásos módon ír le, hogy ezzel is hangsúlyozza: az Úr lénye emberi nyelven aligha kifejezhető. János szerint Istenből egy sor lény keletkezik, hogy benépesítse a mennyet, amelyet a szöveg teljességnek (görögül Pleroma) nevez. Az első Barbelo, akit János Titkos könyve a Szentlélekkel és Krisztus isteni Anyjával azonosít.
Krisztus és számos más, lényegében angyaloknak minősülő teremtmény után az utolsó, Istentől származó lény a Bölcsesség (vagy görögül Szophia). A Bölcsesség egy új teremtményt akar világra hozni, de ezt a Isten közreműködése és engedélye nélkül teszi.
Meggondolatlan cselekedetéből születik az ősbűn: a Bölcsesség gyermeke a szörnyűséges demiurgosz, Yaldabaoth, akit kiűznek a Mennyből, és aki megteremti az anyagi világot, amelyben mi, emberek élünk.
Yaldabaoth és csatlósai, az uralkodók (görögül arkhónok) létrehozzák Ádámot, az első embert, hogy az isteni természet egy szikráját csapdába ejtsék, és így irányíthassák ezt a szörnyűséges világot. A mennyből küldöttek szállnak le a földre, és megpróbálnak segíteni Ádámnak és utódainak, hogy elérjék a gnózist, ami elhozza az anyagi világból való szabadulást. Yaldabaoth és erői azonban mindent megtesznek, hogy megakadályozzák az emberiséget a gnózis elérésében – a küzdelem pedig a mai napig folyik
William Blake: Zakariás és az angyal (forrás: metmuseum.org)
Énok könyve
Énok könyve (pontosabban: három könyve) talán mind közül a legbizarrabb. A hagyomány Énok prófétának tulajdonítja a művet, aki a Teremtés könyvében leírtak alapján Istennel járt, és akit 365 éves korában magához emelt az Úr. A könyv első része a Virrasztók könyve (esetleg Őrzők könyve) címet viseli, a Virrasztók név pedig egy sereg angyalra utal, akik feladták ezt a mennyei életet, hogy emberi nőkkel létesítsenek testi-lelki kapcsolatot.
A könyvnek ez a része a Teremtés könyvének egy szakaszát bővíti ki, amely Isten fiairól szól, akik az ember lányai közül vettek maguk mellé feleséget. Énok nem titkoltan azt mondja, hogy ezek az Isten fiai angyalok voltak, a Virrasztók, akiket egy Samael nevű főangyal vezetett. Ezek a bukott angyalok tiltott művészetekre tanítják az emberi nőket, például varázsigékre és bűbájokra, fegyverkészítésre és hadviselésre, asztrológiára, továbbá a legváltozatosabb földi örömökre.
A Teremtés könyve szerint Isten fiai és az ember lányai nefilimeknek nevezett lényeket hoztak a világra, akiket a Szentírás a régi idők híres hőseiként aposztrofál. Énok ellenben nagy óriásokként írja le őket, akiknek magassága háromezer öl volt.
Ezek a hatalmas óriások hamarosan felfalták a emberek összes ételét, majd elkezdték felfalni magukat az embereket is. Miután ez sem tudta csillapítani éhségüket, elfogyasztották a föld vadállatait, végül pedig egymás zabálták fel, és egymás vérét vedelték. A mészárlást valahogyan túlélő emberek rémült sikolyai olyan hangosak voltak, hogy még az égben is meghallották őket; ez volt a valódi oka annak, hogy Isten özönvízzel árasztottak e a földet.
Bouguereau: Angyalok viszik a lelkeket a mennyországba (forrás: Wikimedia Commons)
A harmadik fejezetben az angyalok megmutatják Énoknak az Első Mennyországot, amely egy óriási Égi Óceán, nagyobb, mint bármelyik óceán a Földön. Az Első Mennyország tele van angyalokkal is, akik a csillagokat mozgatják, és a raktárakkal, ahol a havat és a harmatot tartják. A Második Mennyország kissé meglepő és unortodox, ugyanis az a bukott angyalok kínzókamrája. A harmadik mennyország talán még rosszabb, mert az szó szerint a pokol, ahol az elkárhozottak örök lángokban égnek.
Tamás evangéliumán kívül (ami egyébként az évszázadok során ugyancsak számos kritikát kapott hivatalos egyházi körökből) csak nagyon kevés gnosztikus szöveget őrzött meg a korai egyház. Miután Alexandriai Szent Atanáz Kr. u. 367-ben a 39. számú húsvéti levelében kanonikusnak jelölt 27 újszövetségi iratot, a többit pedig ezzel a húzással végleg kizárta a kánonból, az eretnek gnoszticizmus lassacskán elenyészett – a gnosztikus szövegeket nem másolták le újra, mint a Biblia többi könyvét, így azok kikoptak a köztudatból, a hívek meg kihaltak.
források: thecollector, gnosticismexplained.org, grunge.com, ehrmanblog.org
The post A Biblia elveszett könyveinek titkát máig nem sikerült teljesen megfejteni first appeared on nlc.
nlc