Széky János: Kellemetlen vég
„2025. június 25-én, a kispesti Művelődési Központban, a helyi Tisza Sziget rendezvényén Fleck Zoltán jogszociológus, egyetemi tanár száját elhagyta ez a félmondat: „forradalomra van szükség, és nem kormányváltásra…”, valamint hogy ha a Tisza Párt nyerné a választásokat, „ azon nyomban el kell mennie a győztesnek olyan helyekre, ahol – könnyen mondom, mert nem vagyok politikus, tehát nem az én felelősségem –, ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt, konkrétan a köztársasági elnököt”.
Körülbelül öthetes késéssel a magát Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevező rezsim propaganda-hadosztálya rájött, hogy ez tűrhetetlen. A körülmények számomra átláthatatlanok, nem tudom, mi a késés oka – vagy kirendelt besúgó híján csak ekkor vette észre a YouTube-felvételt valamely e célra létrehozott, ellenzék-elhárító hivatal vagy csoportfőnökség munkatársai, vagy kirendelt informátor jóvoltából már rég tudtak róla, és valamiért úgy döntöttek, augusztus elején ajánlatos bevetni a témát.
A kormányzati (hatalmi) reagálások közül három volt kiváltképp jellemző. 1. Sulyok Tamás elnök imigyen méltatlankodott (az eredeti helyesírás megőrzésével): „Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat? (…) Egy civilizált közéletben nincs és nem lehet! helye »militáns« közjogi nézetek terjesztésének.” Ha már civilizációra tanít, mondhatta volna, hogy egy kormányhoz közel álló lapban nincs helye olyan stílusfordulatoknak, mint „elmebeteg, rohadék gazember” (Fleck professzorról írta valaki), de azt a lapot, úgy látszik, nem olvassa. 2. Lánczi Tamás – a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke – feljelentést tett Fleck Zoltán ellen, mivel „kijelentései alkalmasak a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 254. § (2) bekezdése szerinti, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntett előkészületének megállapítására.” Lánczi úr nyilvánvalóan összekeveri az Büntető Törvénykönyvet az értelmező szótárral, ami olykor – az, „akinek kalapácsa van, mindenben szöget lát” elve alapján – megesik jogvégzett emberekkel, de nem szellemi dicsőség. Az „erőszakos” jelzőről később. 3. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ekképp fogalmazott: „Valaki, aki a közjogról, az alaptörvényről, magáról a jogállamról így vélekedik, az jogi karon oktasson, az olyan, mintha nácikat hívnának, vagy kommunistákat az emberi jogokról előadást tartani.” Továbbá: „nem kérdés”, hogy Fleck Zoltánt ki kellene rúgni.
Nos, a professzor magáról a jogállamról úgy vélekedik, hogy helyre kellene állítani. A Civil Közjogi Műhely tagjaként, illusztris szerzőtársaival együtt már 2023-ban A jogállam helyreállításának kísérlete címmel jelentetett meg könyvet. Ebből és más megnyilatkozásaiból ép, köznapi ésszel csak azt lehet leszűrni, hogy a jogállamot jó dolognak tartja – ellentétben a nácikkal, a kommunistákkal vagy egyéb diktatúrák ideológusaival. Tehát ha Magyarország jogállam van – ahogy az Alaptörvényében áll –, akkor semmilyen elvi akadálya nincs, hogy az ELTE-n tanítson. Ha pedig nincs jogállam, vagy súlyosan sérült, akkor pedig a megtámadott professzornak van, igaza és Gulyás beszél aljas ostobaságot.”
Pál Mónika: Mérlegen a Starmer-kormány
„Keir Starmer kormánya tavaly júliusban roppant erős felhatalmazást kapott. Ideje megvizsgálni, merre vezeti az Egyesült Királyság hajóját, tevékenységét hogyan értékelik a választók, és hogyan változott a párttérkép.
Az már egyértelmű, hogy a kormányfő legitimitása markánsan, történelmi mélypontra csökkent. Mi vezetett a közbizalom eróziójához? (Összehasonlításul: Tony Blair tetszési indexe egy év után 60–70% körül állt, míg Starmerrel a választók mindössze 23%-a elégedett és 67% negatívan értékeli a kormányfő teljesítményét.)
Változás és stabilitás. Átalakulás és nyugalom. Populista korszellem és technokrata vezér. Látszólag ellentétes fogalmak, de a középbal azt vállalta, hogy jókora pártfegyelemmel kiegyensúlyozza a széttartó erőket, jobban működő gazdaságot, igazságosabb, biztonságosabb társadalmi viszonyokat teremt. A 2024-es Labour-győzelem inkább protesztszavazás eredménye volt, semmint valóságos és mély elköteleződés a választók részéről. Starmer egy populista korban vált kissé unalmas, robotszerű, sótlan vezetővé, de a britek a gazdaság mélyrepülése, a toryk sorozatos botrányai, a kormányfők sűrű cserélődése után éppen a szürke normalitásra és a változás jelszava mögötti reményteljesebb mindennapokra vágytak.
A 2024-es kampány már nem a brexitről szólt. A konzervatívoknak kínos volt a mindinkább szembeötlő kudarc, a kereskedelem volumenének csökkenése, az infláció, a megélhetési válság, a bevándorlás erősödése. Rishi Sunak kormánya hiába próbálkozott gazdaságpolitikai korrekcióval, a konzervatívokba tizennégy év után belefáradtak a britek. Nem beleszerettek a Munkáspártba, hanem csömörük lett a toryktól.
A baloldal brexithez fűződő viszonya, mondhatni, kaotikus volt, ezért is hallgatott a kampányban az európai kapcsolatról. A radikális Jeremy Corbyn kiebrudalása után, 2024-re a Munkáspárt új vezetője centrista programot és csapatot állított ki, s erről elhitték a választók, hogy kormányképes lehet. A Labour visszahódította a 2019-ben elveszett, „vörös falnak” nevezett, hagyományosan munkáspárti körzeteket, emellett sikerrel nyomult be a „kék fal” mögé, a konzervatívok vadászterületére. Fontos azonban, hogy a 2024-es hatalmas győzelem csak mandátumban hozott áttörést a Corbyn-érához képest, nem pedig szavazatszámban. Választási szakértők szerint mindeddig ez volt a legaránytalanabb szavazás, ami a mandátumok kiosztását illeti. A baloldal szavazatok 34 százalékával a mandátumok 63 százalékát seperte be (411 hely), míg a Farage-féle Reform UK párt mindössze öt mandátumot nyert el a szavazatok 14,3 százalékával. A liberálisokra adott voksok szinte megfeleződtek 2010-hez képest, de hetvenkét hellyel a legjobb eredményt érték el – miközben kevesebben voksoltak rájuk, mint a Reformra.”
Odze György: Rosszkedvünk nyara
„Voltak régi vidám nyarak, hiába minden, ez jut eszembe. A Lázadók (amerikai giccs-elnevezéssel baby-boomerek) nemzedékéhez tartozom, igen, voltak vidám nyaraink. Pedig egyszerű emberek voltunk. Családi nyaralások vállalati üdülőkben, szakszervezeti beutalóval, két hét, az volt a szabadság, mások kis vityillók kertjében üldögéltek kempingszékeken, napközben strand, este séta, apának egy Kőbányai, gyereknek jó kis csöpögős, vizes fagyi. KISZ-tábor, napközis-tábor, nyári munka, esetleg egy csodaút Várnába vagy IBUSZ-csoporttal Olaszországba. A Daily Telegraph című, velünk egyáltalán nem rokonszenvező brit lap szerint „a Balaton a nagy európai játszótér, és tényleg az is volt.
Playground of Europe.
Voltak ilyen jókedvű nyarak.
Hát ez a mostani meg nem ilyen.
A politika ott van mindenben. De tényleg, mindenben. Hacsak az ember nem megy el egy távoli hegycsúcsra, másképpen nem tudja kikerülni.
És mindenki rosszkedvű.
Márciusban O.V., nem miniszterelnöki, hanem pártvezetői hangvételű beszédet tartott a nemzeti ünnepen (ami nem volt nemzeti jellegű, hanem NER-jellegű volt), buszokkal szállított bérhallgatóság előtt, amikoris elmondta, hogy mi lesz. Komor volt és fenyegető. Nem gazdasági fejlődés vagy egészségügyi reform, hanem nagytakarítás. Értettük ezt mi mind, politikai ellenfeleit készül elintézni, vagy így, vagy úgy.
De az ő hívei is rosszkedvűek. A beszéd alatt unottan lézengtek. Már szinte semmi sem tudja őket igazán felvillanyozni, pedig néhány éve még milyen nagy lelkesedés követte a felcsúti kisvasútat, meg a stadionépítéseket, de aztán már semmi további igaz főnöki ajándék nem érkezett, Aztán nyakukba szakadt a háborúra fogott infláció, aminek terheit, minden hazug statisztika ellenére pontosan érezték, és hát nem is hitték el a Nagy Vezetői ígérgetéseket a térdre kényszerített árakról és a pozitív nullás fejlődésről. Nincs gazdasági stratégia, nincs előrelépés sehol.
Minek is örülnének?
Látják, hogy közben hogyan élnek a csúcs-gazdagok, még akkor is, ha közszolgálatinak nevezett, de egyre csökkenő nézettségű M1 erről nem tudósít.”
Kovács Zoltán: Két okos ember
„Donald Trump a hét elején a Fehér Házban közölte, hogy a péntekre tervezett amerikai–orosz csúcstalálkozó előtt kikérte Orbán Viktor véleményét a háborúról. A magyar miniszterelnöktől – akit nagyon okos embernek tart – azt kérdezte, Ukrajna képes-e legyőzni Oroszországot. „Ő abban a régióban él – magyarázta az amerikai elnök –, mindkét országot jól ismeri. (…) Úgy nézett rám, mintha valami butaságot kérdeztem volna. Azt mondta, Oroszország egy erős ország, amely háborúkban szerezte a területeit és mindenét. Háborúzik, mert ebben igazán jó. Orbán hozzátette, Kína a kereskedelemben, Oroszország pedig a háborúban tud győzni. Ez egy nagyon érdekes meglátás volt” – mondta Trump.
Az Egyesült Államok elnökét meglepte, hogy Kína kereskedik, Oroszország pedig háborúzik. Erről az amerikai szolgálatok feltehetőleg most hallanak először, vagyis Trump úgy találkozott volna Putyinnal, hogy erről a körülményről fogalma sincs.
Már persze ha túltesszük magunkat azon az aggályon, hogy létezik-e egyáltalán ennyire történelmietlen kérdés: Ukrajna legyőzheti-e Oroszországot? És ha létezik, az megfogalmazódhat-e ilyen formában épp az Egyesült Államok elnökének fejében? Bizonyosan meglepi őt, hogy Oroszország ereje és hadereje sokszorosa az ukránnak. De az ember úgy gondolná, nem ez a kérdés, hanem az, miként lehet megállítani az orosz terjeszkedést. Trumpnak, ahogy látni, túl sok ötlete nincsen. Korábban raportra hívta az ukrán elnököt, és a fél kabinetjével a háta mögött ország-világ előtt megszégyenítette. Most olyan javaslatot körvonalazott, amelyik már azelőtt terítéken volt: hasonlatos ahhoz, amilyet például a Monarchia küldött 1914-ben Szerbiának: elfogadhatatlan. Ukrajna adjon át területeket az oroszoknak. Gondolom, közvetlen azután, hogy Trump annektálja Kanadát, a Panama-csatornát és Grönlandot. A világ megőrült, és kormányunk masíroz vele együtt.”
The post Két okos ember first appeared on 24.hu.
24.hu