A rezsim című sorozat Kate Winsletet mutatja meg diktátorszerepben, annak minden tragédiájával és röhejességével. (A színésznővel interjúztunk is.) A főszereplőnek elképesztő dolgai vannak, például a halott apjához jár tanácsot kérni, teljesen kiszámíthatatlanul bánik környezetével, miközben mindenki hazudik neki, hogy megússza – például úgy tesznek, mintha tudna énekelni.
A sorozatot számtalan kritika érte, főleg azért, mert sokszor erőltetettnek érződik. Ez azonban nem feltétlenül az írók hibája, hanem a való világé: annál, ahol most tartunk, és, ahogy a valódi diktátorok viselkednek és viselkedtek, egyszerűen nem lehet kitalálni súlyosabbat. A despoták híresek bizarr viselt dolgaikról, de mindnek egy tanulsága van:
ha egy ember bármit megtehet, akkor ideje nagy részét értelmetlen hülyeségekkel tölti.
Ebben a cikkben összegyűjtöttük ismert és kevésbé ismert zsarnokok legbizarrabb mániáit. Bár a szórakoztatás mellett nem szabad elfelednünk, hogy a lista szereplőinek rengeteg halál szárad a lelkén, hisszük, hogy szabad és érdemes önfeledten kiröhögni őket.
Sztálin és a meztelen férfitestek
Ahhoz képest, hogy hány emberélet szárad a lelkén, legfeljebb egy lábjegyzetet ér Sztálin furcsa kapcsolata a meztelen férfiakhoz, pontosabban a róluk készült rajzokhoz. A diktátornak ugyanis volt egy egészen bizarr szokása:
19. századi orosz festők férfitestekről készült vázlatait gyűjtötte és ezekre firkált.
Már maga a tény is, hogy gyűjtötte őket, figyelemre méltó, de ezt akár még el is intézhetjük ártalmatlan, bár furcsán specifikus hóbortként. Sztálin azonban kifejezetten azért ragaszkodott, hogy mindig nála legyenek ezek a vázlatok, hogy bármikor összefirkálhassa őket. A legkülönfélébb módon gyalázta meg a rajzokat, főleg úgy, hogy a szélükre írta a belső monológját, mint valami szadista Szabad ötletek jegyzéke, de volt, amelyeken megjelölte a figyelemre érdemes részeket, például a péniszeket.
A megmaradt papírokat tanulmányozva kiderült ráadásul, hogy Sztálin előszeretettel kommunilált így az általa kivégzett, munkatáborba küldött, vagy száműzött „elvtársakkal”. Az egyik képen például Karl Radeknek üzent; ő egy bolsevik aktivista volt, akivel korábban összeveszett a diktátor, majd ki is végeztette. Azt írta:
Radek, te vöröshajú rohadék, ha nem a széllel szemben pisáltál volna, ha nem viselkedtél volna így, ma is élnél.
Nézzenek oda: a diktátornak lelkifurdalása volt? Azt legalább tudjuk, hogy gondolt áldozataira, még ha nem is nézett szembe saját bűneivel.
Sztálin az íróasztalánál (Fotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images)
Egy másik vázlaton háromszöget rajzolt a meztelen férfi pénisze köré, és odaírta mellé, hogy „Miért van ilyen vékony? Tanulj marxizmust!”, egy másik rajzra pedig, hogy „dolgozz, ne rejszolj, ideje újraképezned magad!”. (Az újraképzés itt természetesen a kommunista átnevelést jelentette.) Egy fekvő nő mellett álló meztelen férfi pedig Sztálin szerint „idióta”, aki „teljesen elfelejtette, mit kell tennie”. És így tovább, és így tovább. A legenda szerint a rajzokat a testőrei rejtegették, amíg a Szovjetunió összeomlása után meg nem vette őket egy gazdag gyűjtő. A kutatók azóta is lelkesen tanulmányozzák őket, többen arra jutottak, hogy egyértelmű bizonyítékok ezek Sztálin látens homoszexualitására.
Kadhafi gerjedelme
Bár felsorolásunkban a líbiai szocialista iszlám vezér kifejezetten „szoft” diktátornak számít – értsd: országában viszonylag ritkán gázoltak térdig a vérben katonái, igaz, a hatalomra kerülése utáni évtizedekben azért meg-megesett ez is –, hiúsága, önimádata és viselt dolgai miatt így is bőven hírhedt volt. Mi azonban nem is ruhái, vagy grandiózus gesztusai miatt említjük most, hanem egyszerre vicces és bizarr szerelme miatt, amit Condoleezza Rice egykori amerikai külügyminiszter iránt táplált. A frigy természetesen sosem teljesedett be, annyira nem, hogy szerepéből kiesve még maga a kiszemelt is nyilvánosan röhögött a háta mögött, ami nem csoda: Kadhafi egyszerre viselkedett hormonoktól szétdurranó, lelkes kamaszként és hátborzongató stalkerként, nyilvános udvarlása pedig a nyolcvanas évek romkom-gesztusainak – mindenkinek megvan az a jelenet, amikor a fiú egy boomboxból ordíttatja kedvenc szerelmes számát a vágyott nő ablaka alatt, ugye? – diktátormegfelelője volt.
2007-ben például ezt nyilatkozta az Al Jazeerának Bush elnök miniszteréről: „mindenben támogatom az én drága afrikai hölgyemet. Imádom őt és büszke vagyok rá, ahogy a lábát megvetve parancsolgat az arab vezetőknek. Ó, igen, Leezza, Leezza, Leezza… Nagyon szeretem.” Amikor szegény „Leezza” ezek után kénytelen volt diplomáciai okokból meglátogatni Kadhafit, a férfi a szívére tett kézzel várta őt, amely régi líbiai udvarlási gesztus. Ezután ajándékokkal halmozta el – többet közt egy nyakékkel, egy hatalmas gyűrűvel, karkötőkkel, egy hatalmas lanttal (?!), és természetesen nem maradhatott ki egy dedikált példány Kadhafi államelméleti Zöld Könyvéből sem –, ezt Rice persze nem tudta viszonozni.
A látogatás legfurcsább mozzanata az volt, amikor a hivatalos vacsora után Kadhafi egy külön szobába invitálta a külügyminisztert, hogy ott megmutasson egy róla készült videót, amelyet csak az ő kedvéért készített. El lehet képzelni Rice megkönnyebbülését, amikor kiderült, hogy egy, a miniszter hivatalos fotóiból válogatott képgyűjteményről volt szó, amelyeken a világ nagy vezetőivel találkozik épp. Mármint ez is elég bizarr, főleg, ha hozzávesszük, hogy a kollázsvideó alatt egy kifejezetten erre az alkalomra íratott dal szólt líbia egyik híres zeneszerzőjétől, az volt a címe, hogy
Fekete virág a Fehér Házban.
„Furcsa volt, de legalább nem közönséges” – összegezte Rice később az estét.
Négy évvel később, amikor a felkelők feldúlták Kadhafi főhadiszállását Tripoliban, egy egész kis szentélyt találtak, Rice-ról. Ennek központi eleme egy fotóalbum volt, benne a nő különféle ruhákban. Ez azonban apróságnak számított, tekintve, hogy pár szobával arrébb felfedeztek egy színarany, Kadhafi lányáról mintázott hableány alakú kanapét.
Kirszan Iljumzsinov, a sakk és az ufók
Furcsa országnak furcsa diktátort: egy 250 ezres, az Oroszországi Föderáció egyik sarkában megbúvó, mocsaras tengerpartjairól és három darab városáról ismert (vagyis pont, hogy ismeretlen) köztársasához, Kalmükföldhöz mégis milyen vezetőt képzel el az ember? Természetesen olyat, aki egyszerre putyinista bábdiktátor, a sakkszövetség elnöke és lelkes ufóhívő, aki meg van róla győződve, hogy az idegenek találták fel kedvenc sportját is. Ideje tehát megismerkednünk Kirszan Iljumzsinovval, aki legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség pénzét kétes szír ügyletekre költötte, ezért le kellett mondania – de szerencsére messze nem ez a legérdekesebb szál a történetben.
Őt elvileg demokratikusan választották meg 1993-ban, ezek után azonban rögtön megszüntette a többpártrendszert, átírta az alkotmányt és meghosszabbította saját madátumát. Nyíltan szembeszállt Putyinnal is, végül azonban vérontás nélkül találkoztak, egy óráig ültek egy zárt szobában, az orosz elnök pedig úgy jött ki onnan, hogy Iljumzsinovot méltatva biztosította támogatásáról. Hogy mi történt, arról persze vad elméletek születtek, a legvalószínűbb azonban, hogy sportról dumcsiztak: a kalmük vezér korábban bokszbajnok volt, Putyin pedig dzsúdómester, volt tehát közös téma.
Fotó: Sergei Guneyev/Getty Images
A legenda szerint egy bolgár jósnő, Vanga Mama jósolta meg, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke lett; 1995-ben az is lett. A szövetséget pont úgy vezette, mint országát: amikor egy 2006-os bajnokságon egy bolgár versenyző csalással vádolta az oroszt, mert túl sokszor ment vécére, Iljumzsinov egyszerűen kirúgta a bírókat és beült a helyükre. Hogy miért érezte magát feljogosítva erre?
Hát azért, mert állítása szerint 1997-ben elrabolták az ufók és elvitték egy távoli naprendszerbe, hogy megtanítsanak neki mindent, amit a sakkról tudni kell – ők találták fel ugyanis.
Iljumzsinov megkérte őket, hogy az országában tartandó diákparlamenti eseményekre azért érjenek vissza. A legszebb, hogy bizonyítéka is van arra, hogy a sakk az űrből érkezett: ha nem így lenne, hogyan lehetséges, hogy minden országban ugyanazok a szabályai?!
Iljumzsinov: 1, hitetlenek: 0.
Hitler és Karl May
Nem, nem Karl Marx: őt, illetve a tanait éppen, hogy üldözte és irtotta, ahogy csak tudta, míg a híres westernszerző munkáiért megszállottan rajongott a náci diktátor – annyira, hogy még a háborús politikájára is hatással voltak Old Shatterhand történetei. Mennyit számít egy betű, nem?
Ismert, hogy Hitler állandóan olvasott, 16 ezres könyvtárából ugyan nem maradt fent sok kötet, de azt tudjuk, hogy kifejezetten lakossági ízlése volt: rajongott Shakespea-re ért és a klasszikus, népszerű kalandregényekért. (Illetve furcsa módon a nem éppen az árja nép felsőbbrendűségét hirdető Tamás bátya kunyhójáért is.) Legjobban a westerneket szerette, May könyveiért gyerekkora óta megveszett és ez a megszállottság haláláig nem múlt el. Egyszer azt mondta, az iskolai teljesítménye is azért romlott meg, mert folyton ezeket a könyveket bújta, még éjjel is, zseblámpával vagy nagyítóval. olvasta őket. Saját bevallása szerint ezek a történetek fordították a figyelmét a történelem és a kultúraközi konfliktusok felé; bár a történelem ismeretében ezt nehéz elhinni, Hitler mindig az indiánoknak drukkolt.
Szentül hitte például, hogy Winnetou bátorságával és hitével minden német katona számára követendő példa kell, hogy legyen, bőr-, szem- és hajszín ide vagy oda.
Forrás: Getty Images
Számára ez annyira magától értetődő volt, hogy a háború közepén megparancsolta: minden katonának magával kell hordania legalább egy ilyen Indianerbuchot. 1944-ben, a legnagyobb válságban, amikor már papír is alig volt az országban, kiadta tehát az ukázt, hogy nyomtassanak 300 ezer May-könyvet és juttassák el őket az orosz frontra. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a könyvekben leírt őslakos taktikák – lopakodás, hirtelen rajtaütés, nyomolvasás – tökéletesen működnek majd a harctéren, miközben a „sunyi, alávaló” szovjet katonákkal hadakoznak. Spoiler alert: nem működtek.
The post Ezért firkált össze Sztálin meztelen férfiakat first appeared on nlc.
nlc