Orbán Viktort egyre szívesebben hasonlítják – elsősorban persze jobboldali publicisták – Charles de Gaulle-hoz, a francia Ötödik Köztársaság alapítójához. A francia elnök nem volt könnyű európai tárgyalófél, blokkolta a britek csatlakozását, egy táborba gyűjtötte a jobboldalt. Orbán maga is szokott rá hivatkozni, példaképének is nevezte. A csak 50 éves korában politikussá lett de Gaulle azonban ugyanolyan – viszonylag szerény – anyagi körülmények között távozott a politikából, ahogy érkezett.
A jobboldal több mint tíz éve visszatérő mantrája, hogy Orbán Viktor a magyar Charles de Gaulle. Vagyis a magyar miniszterelnök és a volt francia elnök politikája között erőteljes hasonlóság van. A tízes évek elejétől mindig volt egy-egy jobboldali politikai elemző, aki az aktuálpolitikának megfelelően rámutathatott, miért is Orbán a francia államférfi újabb kori megtestesülése.
A napokban Deák Dániel a Magyar Nemzetben de Gaulle életművéből emelte ki azt a részletet, amikor a francia elnök visszavonta hazája részvételét az EU elődjének, az Európai Gazdasági Közösségnek a fórumairól. (Az agrárpolitikáról nem tudott megállapodni öt másik tagállammal. Egy évre rá megegyeztek, hogy a döntésekben a kölcsönös megértésen alapuló szolidaritás érvényesüljön, és létrejött a nemzeti vétójog.) A szerző szerint de Gaulle és Orbán szuverenista, az őket kritizálók tábora globalista.
Ki volt de Gaulle Mészáros Lőrince?
Charles de Gaulle öt éve volt Franciaország elnöke, amikor Orbán Viktor megszületett. Amikor meghalt, Orbán az első osztályt járta az alcsútdobozi általános iskolában. De Gaulle világéletében katona volt, tényleges politikai pályafutása ötvenéves kora után indult. Ráadásul utána is voltak benne jókora szünetek, nem igazán esett nehezére visszavonulni vidéki birtokára, és a második világháborús visszaemlékezésein dolgozni. A szinte kezdettől fogva politikus Orbánról ez nem mondható el, neki a politika lételeme.
De Gaulle hírnevét, bár korábban is ismert katona és hadtudós volt, mégiscsak a második világháborúban betöltött szerepe, a francia ellenállás vezetése, a háború megnyerése alapozta meg. Orbán ha nem is győzte le egy személyben a kommunizmust, ahogy manapság láttatni akarják, de a nevéhez fűződik az egyik legismertebb, legbátrabb rendszerváltáskori beszéd, az orosz csapatok kivonulásának követelése Nagy Imre újratemetésének napján, 1989. június 16-án.
Fontos megjegyezni, hogy de Gaulle-nak nem volt tehetős, közbeszerzéseken meggazdagodott gyermekkori barátja. Milliárdos veje sem volt. Elszegényedett, arisztokrata származású apja nem hagyott rá mezőgazdasági épületeket.
De Gaulle hatalma teljében, 1959 és 1969 közötti elnöksége idején (68 és 78 éves kora között, Orbán most még csak 62) a parlamenti pártokat háttérbe szorítva gyakorolta hatalmát. (A második világháború megnyerése után rövid ideig az ideiglenes kormányt vezette. Már akkor olyan struktúrában gondolkodott, amit az ötvenes évek végén megvalósított, vagyis azt akarta elérni, hogy a pozíciója ne függjön a mindenkori párterőviszonyoktól. Csakhogy a franciák népszavazáson 1945-ben még úgy döntöttek, hogy a hazájuk maradjon parlamentáris köztársaság, amire válaszul de Gaulle lemondott.)
Elnökségének tíz évében a köztársasági elnöki pozíciót megerősítette, nem engedte a briteket az EU-ba, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában gondolkodott, kénytelen volt lezárni Franciaország gyarmattartó korszakát, erőteljesen támogatott olyan szektorokat, mint a szénbányászat, az elektromos ipar vagy a fegyver- és hadianyaggyártás, atomhatalommá tette országát, a francia hadsereget kivonta a NATO irányítása alól, az amerikai csapatokat hazaküldte, világszerte megrökönyödést keltő módon elismerte a kommunista Kínai Népköztársaságot, fegyverembargót hirdetett a háború felé sodródó Izraellel szemben, feltüzelte a québeci franciákat Kanada ellen.
Mindenki megtalálja a maga de Gaulle-ját
Talán a baloldali kardigános politológus, Lengyel László volt az első, akinek Orbánról de Gaulle jutott az eszébe, ha nem is úgy, ahogy a későbbi fideszes hírmagyarázóknak. Száz nappal azután, hogy Orbán Viktor 1998-ban először foglalta el miniszterelnöki hivatalát, már arra figyelmeztetett, hogy ő lehet az új de Gaulle. Nem dicséretnek szánta, és akkor még finoman fogalmazunk. Nehezményezte, hogy Orbán nem tárgyalt – kapaszkodjanak meg – az Érdekegyeztető Tanáccsal (ez a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselőinek fóruma volt).
„Amit eddig láttunk: igazi gaulle-ista republikánus kormányzás képét próbálta előrevetíteni – mondta egy MTI-nek adott interjúban, mert akkoriban még kormánykritikus szereplőket is megkérdezett a nemzeti hírügynökség. – Amikor de Gaulle jött ’58-ban, világossá tette: ezekkel, ezekkel és ezekkel nem tárgyalok, szóba sem jöhetnek. Viszont elnöki rendszert akarok, az pedig a következőképpen fog kinézni. Ilyen lesz az alkotmány, az alkotmány alapján pedig így és így fogunk fellépni.”
Talált más párhuzamot is a három szoba, három gyerek, négy kerék ezredfordulós magyar világa és de Gaulle Franciaországa között: „De Gaulle Franciaországában világossá tették: három gyereknek kell születnie, ilyen a francia család. Megszigorították az abortusztörvényt. A gaulle-isták világossá tették: az állam alapja a család. Az egyedülállók adóztatását könyörtelenül alkalmazták.”