Sosem rejtettem véka alá, hogy éveken át küzdöttem depresszióval. Nem egyszerű rosszkedv volt ez, nem is néhány szomorú nap, hanem egy éveken át tartó sötét, fojtogató állapot, amelyből nem láttam kiutat, és ami néha közvetlenül az életemet fenyegette.
Sokszor beszéltem már arról, hogyan kértem segítséget, milyen mélypontokat éltem meg, és mennyi erő kellett ahhoz, hogy végül igent mondjak az életre. Koós Boglárka tragikus halála újra rávilágít, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy túlélje ezt a sötétséget.
Bár a cikk írásának pillanatában még nem teljesen tisztázott a tragédia háttere, a befejezett öngyilkosságok okai között vezető helyen szerepel a depresszió. Egy betegség, ami ijesztő százalékban halálos. Évente több mint 1500 életet követel csak Magyarországon.
Mögöttük családok, barátok, gyerekek maradnak, akik örökre a gyász, a fájdalom, az önvád, és a „mi lett volna, ha” kérdésével élnek tovább.
És a fentiek ellenére a magyar társadalom még mindig stigmatizálja a mentális betegségeket.
Amikor a minap kiírtam Facebookra egy posztot a témában, még napokig törölgetnem kellett a bántalmazó, áldozathibáztató kommenteket.
Ez a hozzáállás csak még mélyebb sötétségbe és még kilátástalanabb magányba taszítja az érintetteket. Aki depressziós, gyakran nem mer segítséget kérni, mert attól fél, hogy gyengének, hisztisnek vagy épp „nem elég erősnek” bélyegzik. Pedig pont az ellenkezője igaz: bátorság kell ahhoz, hogy valaki ki merje mondani – bajban vagyok.
Hodász András (Fotó: Csomádi Ferenc)
Mi a depresszió valójában?
A depresszió
nem jellembeli gyengeség,
nem az akaraterő hiánya,
nem lustaság,
nem szimpla szomorúság
és legfőképp nem “hiszti”.
Ez egy összetett mentális betegség, amelynek testi, lelki, hormonális és idegrendszeri vonatkozásai is vannak. Éppen ezért átfogó szakmai terápia (pszichoterápia és gyakran gyógyszeres terápia) szükséges a gyógyuláshoz.
A tünetek sokfélék lehetnek:
tartós lehangoltság,
állandó energiahiány,
az érdeklődés elvesztése olyan dolgok iránt, amik régen örömöt okoztak,
valamint az életmód és a táplálkozási szokások drasztikus megváltozása.
Gyakran megjelenő tünet az önvádlás, a bűntudat, a reménytelenség, és az érzés, hogy „nem vagyok elég jó”. Sőt néha a depresszió nem is szomorúság, hanem inkább üresség – mintha minden szín kifakult volna a világból.
A legnagyobb baj, hogy még mindig rengeteg tévhit él a fejünkben. „Másnak sokkal rosszabb, szedd már össze magad!” – hallani gyakran. Csakhogy a depresszióból nem lehet egyszerűen „összekapni” magunkat. Nem elhatározás kérdése. Ahogy egy törött lábat sem lehet puszta akarattal begyógyítani, úgy a depressziót sem lehet akaratból „megjavítani”.
Beszélni róla életmentő!
Az évek során én is gyakran megkaptam, hogy miért beszélek a nehézségeimről, biztos csak reflektorfényre vágyom. Mindeközben átéltem a poklok poklát, és csak egy dologra tudtam gondolni: ha már megkaptam a lehetőséget, hogy a hangom eljut sok emberhez, hátha sikerül megmenteni csak egyet is a sorstársaim közül, aki csendben és magányosan szenved. Akkor már volt értelme a fájdalomnak.
Az öngyilkosságok jelentős része megelőzhető lenne, ha a beteg környezete tudná, hogy milyen jeleket kell figyelni, és ha a szenvedők erőt kapnának ahhoz, hogy segítséget kérjenek.
A legnagyobb akadály a szégyen és a hallgatás. Aki depresszióval küzd, gyakran teljesen egyedül érzi magát, és azt gondolja, hogy nincs kiút.
Miután kitárulkoztam, számtalan levelet kaptam, hogy a példám mennyit segített másoknak a napi túlélésben, vagy abban, hogy merjenek segítséget kérni. Ezért érte meg kitenni a világ elé a küzdelmeimet. Ezért írok róla most is.
Fotó: Getty Images
Mit tehet a környezet?
Sokan kérdezik: mit tehetek, ha a barátom, testvérem, párom depressziós? A legfontosabb: jelen lenni számára, és meghallgatni ítélkezés nélkül. Segítsd, hogy biztonságban érezze magát, hogy azt érezze, hogy megoszthatja veled a nehézségeit. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Néha egyetlen kérdés – „Hogy vagy igazán?” – lehet az életmentő kapaszkodó, és az első lépés a gyógyulás felé.
Amikor nem fogadjuk el a nyilvánvaló megúszós választ. Amikor valaki érzi, hogy valóban figyelnek rá, hogy nem ítélik el, hogy a fájdalmát komolyan veszik, akkor kinyílik a lehetőség arra, hogy segítséget kérjen. És ez a legfontosabb: bátorítsd, hogy forduljon szakemberhez – pszichológushoz vagy pszichiáterhez.
A baráti jelenlét megtart, a szakember gyógyít. És tudom, hogy ijesztő, de erről is beszélni kell: próbáld meg észrevenni a figyelmeztető jeleket! Ha valaki búcsúzkodik, rendezi az ügyeit, vagy hirtelen nyugalmat áraszt egy hosszú depresszív időszak után, az veszélyt jelezhet. A befejezett öngyilkosságot elkövetők jelentős része valamilyen módon jelzi, hogy mire készül. És ne becsüld le az apró gesztusok erejét. Egy baráti érdeklődés, meghívás egy kávéra, egy „gondoltam rád” üzenet sokszor fontosabb, mint hinnénk.
Mit ne csinálj semmiképp? Ne bagatellizáld a problémáját, ne mondd, hogy másoknak is nehéz, és ne adj instant tanácsokat, ne vádold önzőséggel. Ezek nem segítenek, sőt, még jobban elmélyíthetik a szégyenérzetet és a kétségbeesést.
És még valami, ami fontos: ha megtörténik a tragédia, ne vádold magad. A depresszió komoly betegség, sokszor a szakmai segítség ellenére is halálos kimenetelű. Bár fontos, hogy tegyünk meg mindent, de tisztában kell lennünk a határainkkal, nem vehetjük a vállunkra a teljes felelősséget.
Mit tehetsz, ha érintett vagy?
Ha érintett vagy, először is ezt szeretném mondani neked: nincs miért szégyellned magad. Amivel küzdesz, valódi és nehéz küzdelem, egy szörnyű betegség. De van esély és van remény. Sokan vagyunk túlélők, akik tanúskodunk erről. Nem vagy egyedül! És ami még fontosabb: kérj segítséget! Ez nem a gyengeség jele. Ahogy nem szégyen elmenni orvoshoz, ha eltöröd a lábad, úgy nem szégyen pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni, ha a lelked tört össze. És keress olyan embereket magad körül, akikkel őszinte lehetsz, akik tudnak a küzdelmedről, és megértőek, segítenek, támogatnak.
A legnehezebb napokon pedig ne akarj nagy dolgokat tenni, csak próbálj figyelni az apró dolgokra. Felkelni reggel. Enni valamit. Kimenni a levegőre. Felhívni egy barátot. Olvasni néhány oldalt egy könyvből. Tudom, néha óriásinak tűnnek ezek az apróságok, de minden apró lépés közelebb visz ahhoz, hogy jobban legyél.
A depresszió súlyos betegség, de van segítség, van kiút. Az életed fontos. A világ jobb hely veled. És bár most talán nem hiszed el, de újra fogod látni a fényt.
VAN SEGÍTSÉG!
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!
The post Hodász András: Depresszió, a csendes gyilkos first appeared on nlc.
nlc