A magyar színházi világnak vannak hatalmas, országos szintű sikertörténetei, és mellette akadnak csendes, visszafogott sikerei is. Az Egykutya az utóbbiak táborát gyarapítja. Varga Lóránt darabját Bakonyi Alexa pont a pandémia évében állította „színpadra” olyan partnerekkel, mint Döbrösi Laura, Tóth Károly és Tenki Dalma.
Az előadás otthona nem egy kőszínház volt, hanem az ACG reklámügynökség irodájának előcsarnoka, ahol alkalmanként néhány tucatnyi ember láthatta a darabot, amit 2020 óta több mint száz alkalommal adtak elő. De játszották vidéken alkalmi színpadokon is. Most az Oscar-díjas Deák Kristóf (Mindenki) rendezésében filmre vitték. A nagy kérdés: lesz-e az underground sikertörténetből kommersz siker?
Színházból film
Amikor egy színházi darabot filmre adaptálnak, csak a legritkább esetben tartanak meg bárkit is a szereposztásból. Az meg – javítsanak ki, ha tévedek – egyenesen példa nélküli, hogy a teljes szereplőgárdát átmentsék a filmbe, és változatlan szereposztással hozzák azt tető alá. Az Egykutya alkotói azonban ragaszkodtak a színpadi eredetihez szinte minden értelemben. Nemcsak a szereplőket vették át, hanem szinte a teljes darabot is.
Ahogy azt a film világpremierjén, a Cinefest Miskolcon az alkotók a színpadon elmondták, Vörös András forgatókönyvíró alig-alig nyúlt hozzá Varga Lóránt darabjához. Ezt már nem ők mondták, csak én teszem hozzá, de bizonyára az járhatott a fejükben, hogy ami jó, miért kellene elrontani?
Döbrösi Laura (Fotó: ACG)
Csakhogy a színház az színház, a film pedig film. Ami működik az egyikben, nem feltétlenül működik a másikban. Az egy az egyben adaptációk a legritkább esetben működnek. Azonban az Egykutya alkotói nem nyeretlen kétévesek, jól tudták ezt ők is. Ugyanakkor az ő darabjuk bizonyos szempontból különleges, és emiatt ellenáll a fenti tézisnek: a sztori szereplői ugyanis nem igazi karakterek, inkább archetípusok. Mind a négyen képviselnek valamit, értékeket, hozzáállást testesítenek meg, és mint ilyen archetípusoknak, nem árt meg túlságosan, ha hirtelen színházi közegből a filmvászonra keverednek. Többek ők személyeknél, és pont ezért
az Egykutya esetében a színpadiasság, a túlzás nem hiba, hanem a játék része.
Ez a történet nem finoman kommunikálja a mondanivalóját, inkább kalapácsként veri azt belénk, de ki mondta, hogy a mondanivalót mindig finoman kell kommunikálni?
Patika meglepetése
Deák Kristóf rendező és Tóth Levente operatőr azért valamennyire próbálkozik azzal, hogy a szinte majdnem teljes egészében egy lakásban játszódó sztorit képileg néha eltávolítsa a színháztól, de az Egykutya nem annak ellenére lesz jó, hogy filmes színház, hanem pont azért. A felépített konfliktushelyzet tényleg színpadias, de van annyira erős, hogy bármilyen formátumban működjön – jó eséllyel hangjáték formájában is élveztem volna.
Tenki Dalma (Fotó: ACG)
Viszont itt következik a csapdahelyzet: kicsit nehéz az Egykutyáról úgy beszélni, hogy a film közepén bekövetkező fordulatát ne spoilerezzem el. Azért megpróbálom. Patika (Döbrösi Laura élete szerepében) egy viharos estére hívja meg vendégségbe egykori legjobb barátait a kollégiumból. A zárkózott, magányos lány lassan egy évtizede nem tartja a kapcsolatot egyikőjükkel sem, ám most hangsúlyozza: fontos, hogy beszéljenek egymással. Mindhárom meghívottja eljön, ám mindegyikük azt hiszi, aznap este ő az egyedüli vendég. Ott van Nóra (Bakonyi Alexa bravúrosan harsány), a skandinávoknál művészként befutott, nagyszájú különc. Érkezik Honda (Tóth Károly kellemesen hozza az ütnivaló újgazdagot), a hedonista vállalkozó, valamint Vica (Tenki Dalma vallatójelenete pompás), a szuperanyu is. Patika mindhármuktól akar valamit, de ebből csak annyit árulhatok el, hogy sokkal súlyosabb a kérése, mintha csak be akarná szervezni őket egy piramisjátékba.
Egykutya, egy lakás
Az egyetlen lakásban játszódó filmek nem a legkönnyebb utat jelentik a közönségsikerhez, de a magyarok nemcsak a Teljesen idegenek című olasz filmet imádták, hanem az abból készült magyar remake-et, a BÚÉK-ot is kasszasikerré tették, tehát a dolog azért egyáltalán nem reménytelen. Annál is inkább, mert az állami támogatás nélkül készült Egykutya a Cinefest Miskolcon pont a közönségdíjat nyerte el, és a vetítésen tényleg érezni lehetett, mennyire együtt éltek vele a nézők.
Bakonyi Alexa (Fotó: ACG)
A darab (és a film) titka talán abban rejlik, hogy ugyan egyéni helyzeteket mutat be és egy látszólag személyes problémát prezentál, de közben mégis tud valami egyetemeset mondani – vagy legalábbis kérdezni – a világról és a benne lakó emberekről. Az Egykutya ugyanis fel meri tenni a kérdést, amit olyan ritkán teszünk fel, sőt még magunknak sem merjük feltenni igazán: Mi értelme az életünknek? Miért élünk? És a dolgot egyáltalán nem vicceli el.
Persze
a komoly téma ellenére ez egy szórakoztató közönségfilm
, szóval megvilágosodni azért nem fogunk tőle, és spirituális élményünk sem lesz, de némi röhögés és meglepődés mellett ad némi gondolati útravalót is, amikor a moziból tartunk hazafelé. Biztosan lesznek, akik szerint a színpadiassága időnként túl sok és az egész film túl direkt, és nem áll szándékomban vitába szállni velük.
Ettől még Deák Kristóf filmje működik, és az egyteres koncepció ellenére egyetlen lendületből lök át a teljes játékidőn. Érdekes lett volna egy filmszerűbb koncepcióban, komolyabb változtatásokkal megismerni ezt a sztorit és ezeket a karaktereket, de ettől még az Egykutya képes a csodára, és erényt kovácsol a színpadiasságából.
Az Egykutyát a CineFest Miskolc versenyprogramjában láttuk. A hazai mozikba október másodikán érkezik.
The post 10 év után kereste meg egykori kollégiumi barátait: a piramisjátéknál is rosszabbra kérte őket first appeared on nlc.
nlc