Az iskoláik után a 35 éve létező hajléktalanellátást is el akarják venni Iványi Gáboréktól. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) 114 ezer embertől kapott egyszázalékos felajánlást, de az egyház még mindig nem kapta vissza a státuszát, intézményeik inkasszó alatt vannak. Iványi Gábort a Kádár-rendszerben felfüggesztett börtönre ítélték, mégis emberségesebbnek látja az akkori rendszert. Miért ő keresztelte Orbán Viktor gyerekeit, és miért áll szerinte bosszút rajta a NER? Miben mutathat példát a MET kiállása a magyar társadalomnak? Polgári ellenállás és a próféták haragja: Iványi Gábor, interjú.
A MET és az Oltalom Karitatív Egyesület együtt több mint másfél milliárd forintot kapott az egyszázalékos felajánlásokból, a MET az egyházak között ezzel a harmadik legnagyobb. Mire költik a pénzt, megy a NAV-nak az egész?
Mindent el fog követni a kormány, hogy megdézsmálja, és tovább játssza azt a gusztustalan játékot, hogy mi tartozunk, miközben ők ennek a tízszeresével tartoznak nekünk, tehát megloptak bennünket.
Amikor Maruzsa államtitkár elvett minden pénzt, az az ötlete támadt, hogy szedjek tandíjat, és úgy folytassuk az oktatást. Ezek a gyerekek, akiket ellátunk, nálunk esznek egyedül meleg ételt, mi vesszük nekik a tornacipőt – és tőlük szedjünk tandíjat. Ördögi cinizmus, amivel bennünket kezelnek.
A legfrissebb, hogy az 1990 karácsonya óta működő hajléktalanellátásunkról most kijelentették, hogy a törvényi feltételeknek nem felel meg, és ezért a főispán be akarja zárni.
Sára Botond, a volt fideszes józsefvárosi polgármester mindenestül bezáratná a Dankó utcai hajléktalanszállót, a Fűtött Utcát a járulékos részekkel?
Igen. Utána nyilván jön a Wesley főiskola, mert az maradt még lábon, meg a hajléktalankórházunk. Majd kitalálják arra is, hogy nem felel meg a kórházi feltételeknek.
Az ő kórházaik, amikben ugye nincs WC-papír, megfelelnek.
Nálunk ilyen probléma nincs, minden kórterem légkondicionált, és százszázalékos kihasználtsággal működik. Ezt játszották az iskoláinknál is, amikor a tavalyi tanévkezdés előtt egyoldalúan felmondták a határozatlan időre szóló ingatlanhasználatot. Életveszélyes állapotokra hivatkoztak, meg hogy nem felelnek meg az előírásoknak az ablakok. Nem volt igaz, de mind kijavítottuk, mindenben megfeleltünk az előírásoknak, de nem foglalkoznak vele.
Pontosan úgy, mint a kommunizmusban, amikor az ember útlevelet kért, kapott egy levelet, hogy nem kaphat, megfellebbezte, és megint elutasították ugyanazzal az indokkal. Orbánék mindent mindenféle zsarnoktól ellesnek. Nem is csoda, ugyanarra a rugóra jár mindig mindenféle zsarnokság működése.
Hatósági vegzatúrában, ellehetetlenítésben volt része a Kádár-rendszerben és most is. Összevetve milyen a mérleg?
Engem 1973-ban szenteltek segédlelkésszé, és mindjárt ezzel kezdődött a működésem. Eredetileg metodisták vagyunk, és egy állami beavatkozás ellen tiltakoztunk tizenketten a lelkészek közül. Amikor távozni kényszerültünk a metodista egyházból, öten kaptunk felfüggesztett börtönt, én éveken át az utcán prédikáltam. Ezzel együtt azt mondom, hogy az a rendszer korrektebb volt.
Korrektebb lett volna a papoknak is börtönbüntetéseket osztogató Kádár-rendszer?
Nem üldözték így halálra az embert, és talán nem is loptak ennyire. Ez az üzemszerű, mérhetetlen korrupció nem volt, és az oktatás sokkal emberibb volt, hozzájutott mindenki. Nem volt az, ami most, hogy szándékosan hoznak létre egy olyan páriaközösséget, ami legfeljebb csak a szavazatát adhatja. A neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármelyik mosóporé.
Gondolta volna 1980-akárhányban, hogy a Kádár-rendszert pozitív dologként fogja emlegetni valamivel szemben?
Nem gondoltam. Az 1979-ben ellenzéki közegben alapított Szegényeket Támogató Alappal az egyik cél az volt, hogy kezdjünk el beszélni a szegénységről, egyáltalán arról, hogy van. Hogy ne tagadják ezt le ugyanúgy, ahogy a mai diktatúra is letagadja.
Az én életem, bár nem erre készültem, de nem bánom ma már, ezzel telt el.
Voltak közöttünk mások is, például Solt Ottilia és Demszky Gábor, ők is járták ezt a vidéket, és dolgoztak azon, hogy a világ megtudja, hogy hogy néz ki az országnak ez az alagsora. Döntő változást mi nem tudunk elérni, ahhoz gyengék és kicsik vagyunk, de tudunk hírt adni erről, arra késztetni a nehezen megmozdítható magyar társadalmat, hogy legalább együttérzéssel tekintsenek azokra, akik nem tudnak elmozdulni az adott helyzetből. Most is ez van, az egyetlen megmaradt érték a lakás, és csak az értelmetlen közmunkáért kapott pénz van. Az ötvenedszer lenyírt árokpart nem kielégítő elfoglaltság. Ez a szavazatszerzés egyik formája, hogy még ellenőrzik is, hogy hova rakja be valaki az X-et, és nem kap közmunkát se, ha nem úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül.
A szegénységhez való viszony csak a kormánypárt bűne lenne, nincs ebben egy pártokon átívelő jelenség a rendszerváltás óta? A SZETA izgalmas része volt a demokratikus ellenzéknek, de aztán az SZDSZ-en belül sem volt már meghatározó a szociális szál.
Ha nyitottunk egy hajléktalanellátó intézményt, vagy akár gyerekintézményt, mindig megindult a társadalmi tiltakozás, még baloldali helyeken is, hogy jó, ezeknek is kell valamilyen megoldás, de ne itt, és rájöttél, hogy hát ez a lehetséges hely a Holdon van valószínűleg. Pedig nekünk is volt az ellátottaink között orvos, jogász nem egy, pedagógus is elég sok. Olyan emberek, akik ezerféle ok miatt hirtelen egyszer csak megérkeztek a társadalomnak ebbe az ürítőjébe, ahol a hajléktalanok megjelennek.
Az emberekben van egy ilyen riadalom, hogy feltűnik ez a rongyos sereg, és lehet, hogy egy napon én is közöttük leszek.
Az SZDSZ-ben természetesen jelentünk meg, Solt Ottilia, én is, Havas Gábor, vagy ha a roma ügyet hozzávesszük, akkor egyetlen roma képviselőként Horváth Aladár. És azt gondoltuk, hogy ez a párt az élére áll ezeknek a dolgoknak. De ott volt az óriási nagy ellenhatás, amikor kiderült, hogy szavazatokat sokkal inkább egy olyan pragmatikus szemlélet hoz, amit aztán a Fidesz vitt később dicstelen diadalra. Emlékszem azokra a vitákra, amikben a társaság egyik fele újra és újra szóba hozta, hogy pragmatikusan kellene a dolgokhoz állni, hogy a liberalizmushoz inkább a korrekt piaci verseny illik, és nem egy szocialisztikus program. Mi pedig elkezdtünk teherré válni.
Miért vállalta mégis a képviselőséget még az 1998-2002-es ciklusban is?
Ez tévedés volt, bánom már. Előtte a Fővárosi Szociális Központnak voltam az igazgatója, ahol fegyelmi eljárást indított ellenem a főnököm kacagtató részekkel, mint hogy az elszámolásoknál kevesebbet vettem fel, mint amennyit felvehettem volna. Megelégelvén ezt Demszky megpróbált kiengesztelni azzal, hogy visszalépett a javamra, anélkül, hogy megbeszélte volna velem. Beültem a Parlamentbe újabb négy évre, aminek semmi értelme nem volt. Ez már a Fidesz időszaka volt, a törvényalkotásba nem lehetett beleszólni, egy ékezetet sem lehetett keresztülvinni.
Ez az a konfliktus, ami miatt később Kocsis Mátéval is perbe került, mert a Fidesz frakcióvezetője az állította, hogy ön „ellopta a hajléktalanellátás pénzeit”.
Ő két dolgot mondott: az egyik, hogy elloptam a pénzt, a másik, hogy nagyon sok hajléktalant „csábítottam” a Dankó utcai menhelyre, oda, amit most be akarnak zárni.
Miközben nekem egy kutyaólam sincs, se nyaralónk, se házam, se lakásom, semmi, semmi, semmi.
Azt mondtam a tárgyaláson, hogy nem kell kifizetnie, le is dolgozhatja nálam hajléktalanellátásban. Megnyertem a pert, 300 ezret nyertem ezzel a hajléktalanellátásra, mert nem akartam ezt a pénzt sajátomnak tekinteni.
Ön adta össze Orbán Viktort Lévai Anikóval, majd keresztelte meg Ráhelt és Gáspárt is. Azt szokta mondani, hogy soha nem volt ez egy nagyon szoros személyes viszony a miniszterelnökkel – de akkor miért önt kérte fel?
Orbánnak nem volt semmi vallásos háttere. A feleségének talán lehetett, de Orbán sehova nem tartozott, szerintem ő a reformátusságát csak Balog Zoltán révén alkotta meg. Teljesen vallástalan családból jön, ahol apuka párttitkár volt, és ő is a KISZ-ben villogott korábban, nem tartozott sehová. Tőle származik a „térdre, csuhások” bekiabálás is a Parlamentben.
Hogy került ön a képbe? Mint a demokratikus ellenzékhez kötődő lelkész?
Én voltam az a pap, aki kellően liberális volt a szónak abban az értelmében, hogy semmiféle előfeltételhez nem ragaszkodtam, nem kellett házasoktatásra járni, nem kértem számon egyházi esküvő előtt, hogy konfirmáltak-e, mert az a meggyőződésem, hogy nem azt kell megkérdeznünk, hogy mit és hogyan hisz, hanem hogy szereti-e azt, akivel házasságot akar kötni. A Jóisten a házasságot akkor szerezte, amikor vallások nem voltak még. Ádám meg Éva se katolikus, ahogy zsidó sem volt. Ez a lazaság tetszett nekik.
Hogy látja utólag, Orbán Viktor az SZDSZ körüli értelmiség kegyeit kereste magán keresztül, vagy éppen valamilyen apafiguraként tekintett önre?
Talán nem apafigurát keresett, hanem azokat az embereket próbálta maga alá söpörni, akiknek valami súlyuk volt, hogy az ő erkölcsi támogatásukkal tovább művelhesse azt, amire csak kritikusan lehet tekinteni. Később az első Orbán-kormány alatt is megkeresett, amit ő most tagad. Az üzenetet Balog Zoltán hozta, akivel korábban még szamizdatlapot is szerkesztettünk együtt, az Egyház és Világot, amit magunk között csak Fegyház és Alvilágnak hívtunk.
Milyen üzenetet hozott Balog Zoltán Orbántól?