Az előregyártott vasbeton elemekből született panelépületek a 20. század második felében szinte elárasztották a szocialista blokkot: a Hruscsov-érában született lift nélküli ötemeletes házak szűk lakásai szerencsére nem lépték át a Szovjetunió határait, Leonyid Brezsnyev 1964-ben indult pártfőtitkársága alatt azonban széles körben exportálta a technológiát.
A ma Magyarországon álló közel 800 ezer panellakás jó része ennek szellemében épült, de a Kádár-kor már jóval hamarabb elkezdte ontani magából a könnyen felépíthető, házgyári épületeket. Az első kísérleti darab 1959-ben, részben kohóhabsalakból született meg Dunaújváros egykori Mező Imre útja mentén (ez ma Széchenyi park névre hallgat), két évvel később pedig elindult az első tizenöt éves lakásépítési terv. Az úgynevezett hruscsovkák továbbfejlesztéséből született korai terveket három, francia mintára született házgyár kezdte valóra váltani, amik mellé a következő évtizedben aztán újabbak csatlakoztak.
Időközben persze a tervek is fejlődtek: javultak az alaprajzok, megjelentek a házgyári konyhák, ezzel szemben azonban a méret is nőtt, hiszen ekkor születtek a Budapest, illetve számos magyar település arcát meghatározó tízemeletes blokkok, amiknek egy része nem is a szovjet, hanem az úgynevezett dán Larsen-Nielsen-technológiát használta.
Mezey András / Fortepan A kőbányai Újhegyi lakótelep az egykori agyagbánya helyén kialakult tó mentén álló része 1983-ban.
A sokszor rossz kivitelezési minőséggel megszülető házak a nyolcvanas években emberibbé váltak, belső tereik tágasabbak lettek, játékosság költözött az erkélyekre, bejárati kapuzatokra, előtetőkre és homlokzatokra, a lendület a rendszerváltás után azonban szinte azonnal elfogyott.
Ezt sokan nem bánják, hiszen a sokáig szigeteletlenül álló (ezt Magyarországon az elmúlt két évtizedben kezdték csak megoldani) panelek megítélése igencsak vitatott: abban a legtöbben ugyan egyetértenek, hogy ez volt a legegyszerűbb, leggyorsabb, illetve leginkább költséghatékony mód arra, hogy villámgyorsan le lehessen küzdeni az égető lakáshiányt, ám a változó építési minőség, a sokszor nem szerencsés elhelyezés, illetve a sok esetben szűkös terek miatt sokan nincsenek megelégedve a saját otthonaikkal.
A panelláz évtizedeiben gyakran elhangzott az érv, hogy ezek az épületek legfeljebb ötven évet bírnak majd ki, mielőtt feltétlenül le kellene őket bontani. Erről mostanra kiderült, hogy nem igaz, hiszen a szerkezetek odafigyelés esetén akár száz-százhúsz éven át is lakhatóak maradnak.
The post Németországban visszatértek a paneltömbök: fából vannak, szebbek és jobbak is, mint valaha first appeared on 24.hu.
24.hu