Enyhe iróniával a skót színész házirendezőjének is nevezhető Ric Roman Waugh olyan 35 millió dollárból készítette az első részt, amely szinte nevetségesen alacsony összeg egy üstökös becsapódásának utóhatásairól szóló látványfilmhez. A CGI nem is volt mindig tökéletes, de a közönség akkor is szereti az ilyen sztorikat, ha a trükkök nem feltétlenül ütik meg a james cameroni minőséget és még a roland emmerichi alapszintet sem.
A pandémia pici sikerfilmje
Bénán hangzik azt mondani, hogy a Greenland tulajdonképpen jó időben került a mozikba: 2020-ban, nálunk szeptemberben, Amerikában decemberben. Igen, Magyarországon hamarabb mutatták be, mint az USA-ban, innen is látszik, milyen fura idők voltak azok, amikor ez a film szolid blockbusterként volt képes érvényesülni. A pandémia alatt már az is nagy dolognak számított, ha kinyitottak a mozik – az érvényes premierekre pedig szinte vadászni kellett, hiszen a gyártók nem szívesen küldték bele a bizonytalanságba nagy nehezen elkészült, nagyszabású produkcióikat. A Greenlandet is tologatták valamennyit, de aztán csak vászankra került, és a körülmények okán kifejezetten lehetett örülni neki. Pontosabban leginkább annak, hogy valami újat is találni a moziműsorban.
Fotó: Fórum Hungary
Persze nem akarok igazságtalan lenni: Butler soron következő hősfilmje nemcsak azért volt nézhető 2020-ban, mert nem volt más, hanem azért is, mert képes volt elégséges szinten átélhetővé tenni alaphelyzetét, ami egy olyan elhasznált műfajban, mint a katasztrófafilm, megsüvegelendő teljesítmény.
Pedig nem láthattunk mást, mint amit megszokhattunk akkor, amikor a filmen egy akciósztár körül megsemmisül a földi élet jelentős százaléka: digitálisan generált pusztítást, mindenféle helyekre becsapódó, mindenféle gigászi dolgokat – és persze az akciósztárt, aki ebben az esetben családapaként próbál valami olyan helyre eljutni szeretteivel, ahol tiszta a levegő és akad babkonzerv.
Butler, a megbízható melós
Gerard Butler szimpatikus vonása, hogy amellett, hogy megelégedett azzal, amit elért, sosem ásítozott a kameraképen – sőt, van az a jellegzetesen eltökélt, de valahol mégis emberien megtört Butler-nézés, amivel hitelesebbé tudta tenni a legközhelyesebb zsánerkaraktereket is.
Karizmatikus fickó, aki elsősorban – valószínűleg – pénzkereseti lehetőségként tekint karrierjére, de rendesen bejár dolgozni és lehúzza a kártyáját a nap végén. Elvégzi a munkát, amire vállalkozott. És ha ez a munka éppen az, hogy aggódó szerelemmel nézzen kollégájára, a nejét alakító Morena Baccarinra, miközben a fejük mellett süvítenek el az autóroncsok, akkor abba áll bele teljesen.
Most meg abba állt még bele, hogy akkor nézzük meg, mi is történik a Garrity családdal, ha arra kényszerülnek, hogy elhagyják az előző film végén megtalált menedéket. Sajnos nem sok minden, mármint ahhoz képest, amit már eleve átéltek évekkel ezelőtt. Ric Roman Waughnak a jelek szerint nem feltétlenül voltak ötletei, amikor értesítették, hogy a jó fogadtatásra való tekintettel lenne itt majd még egy menet. És mivel nem talált ki semmi érdekeset a stáb, ezért egyszerűen annyi történik a filmben, hogy a famíliának el kell valahogy vergődnie a grönlandi menedéktől egy másik menedékig – ami történetesen Franciaországban található. Így aztán indul is a második (poszt)apokaliptikus road trip, ami remek alkalmat adhatna arra, hogy a készítők részletgazdagon bemutassák, mivé változott az ember az üstökös becsapódása óta, hogyan módosultak az erőviszonyok a maradék társadalomban, s hogyan lehet ott boldogulni.
Fotó: Fórum Hungary
De aki ilyesmit, vagy bármiféle lebilincselő fordulatot vár a Greenland 2-től, nagyot fog csalódni…
…ez a film ugyanis iskolapéldája annak, amikor egy projektet nem a forgatókönyvre koncentrálva, hanem csakis a kassza felé fordulva csinálnak meg Hollywoodban. És amikor egy olcsó film a forgatókönyve igényességével sem próbál meg drágábbnak látszani, akkor történik az, amit Az utolsó menedékben láthatunk.
A karakterek szoros egymásutánban kerülnek szorultabbnál szorultabb helyzetekbe, de a megoldások, azaz a megmenekülések szinte egytől egyig megmosolyogtatóak – természetesen mindig jön valaki, aki az utolsó pillanat utáni utolsó pillanat utolsó pillanatában odaugrik, és megmenti azt, akit meg kell menteni.
Vagy ha nem ember érkezik segédkezni a Butler-féle, egyre meggyötörtebb apukának, akkor jön a lusta forgatókönyvíró legjobb barátja: a szerencse. És aki látott már egyetlen hasonló filmet, az pontosan tudja, hogy a rossz akciófilmes szkriptekben a főhősnek mindig rohadt nagy a szerencséje.
Ami önmagában még nem is lenne nagy baj, ám a Greenland a szokásosnál realistább, ha úgy tetszik, átélhetőbb szeretne lenni – ez ugyan már az első részben is csak néha sikerült, de a folytatásban már annyiszor sem. Ennek következtében elpárolog a történet maradék drámája is, úgyhogy mire a játékidő végére érünk, rendkívül szomorú módon már Butler odaadása se tudja kiemelni a filmet a dögunalom feneketlen kráteréből. Pedig a színész igazán igyekszik, s igazán megérdemelte volna, hogy finálé nagy pillanata ne csak a felvételt készítő stábra legyen hatással, hanem a nézőre is.
Ehhez azonban több kellett volna, mint egy újabb menedék kutatása (és meseszerű megtalálása), megannyi butácska speciális effekt és annak hangoztatása, hogy könnyen lesz az ember az embernek farkasa. Köszönjük, ezt mind tudjuk, s néha azért még a mindig lojális Gerard Butleren is látszik, hogy ennél azért az ő karaktere is többre lehetne érdemes.
The post Gerard Butler csak legyintene a hóhelyzetre first appeared on nlc.
nlc